„Ha tudnám, honnan jönnek a jó dalok, többet járnék oda” - Leonard Cohen

„Inspiráció létezik, de munka közben kell, hogy találjon!” - Picasso

 

A cikk eredetije az Üzlet és Pszichológia februári számban jelent meg.
Köszönöm Gábor Fanninak az inspirációt.

Michael a Golden Gate híd előtti utolsó parkolóban reszketett, fehéredő öklökkel szorította a Range Rover kormányát. A gyönyörű híd a san franciscoi öböl felett számára rémálom volt, csakúgy mint mostanában minden híd. Néhány hónapja kezdődött egy rossz érzés, amikor egy hídhoz ért, és ez mára rendes világ-elsötétülős pánikrohamokhoz tudott vezetni, amikor átment egy hídon. Nem kellemes, és nem hasznos, ha az ember menő ingatlan ügynök egy városban, ahol, Budapesthez hasonlóan, a napok jó részén bizony át kell menni egy hídon.

Michael egy meditációban találkozott a festő énjével, aki 20 éve 20 évesen gyönyörű képeket festett miközben hajléktalanul tengődött a Haight Street homeless bandáiban. Michael látni sem akarta ifjonti énjét. A bökkenő ott volt, hogy kiderült, Festő Michael volt, aki nem engedte Ingatlanos Michaelt átmenni a hidakon. Egy kis figyelmet szeretett volna a problémájának, mely szerint Michael nem fest. Évek óta nem fest. Hát, a figyelmet, azt megkapta.

 Innentől igazi amerikai deal-making kezdődött az ülésükön. Elég ha havonta fest? Nem. Hetente? Igen. És rendezzen be egy festő-sarkot a házában! Michael így is tett. A híd-probléma megszűnt, a mesterem pedig mutatta a meghívót Michael kiállítására nemrég.

Azt tehát látjuk, hogy az inspiráció, ha elfojtják, akadályozhatja az életet. De honnan jönnek a jó gondolatok és az új ötletek?

Az inspiráció transzperszonális minőség. Túlmutat rajtunk. Honnan jön? Nem belülről. Mégis kell egy belső odafigyelés, ami „veszi az adást”. Festő Michaelt is inkább úgy kell elképzelni, mint egy jó antennát, amely lehozza az inspirációt valahonnan.

Arra, hogy az inspiráció a „valahonnan” jön, sok történelmi bizonyítékunk is van. Sok embernek jön a hasonló időben hasonló inspiráció, sőt, néha ugyanaz az ötlet. Kedvenc példám, ahogy 1876-ban Graham Bell találmányának bejegyzése után pár órával beesett a szabadalmi hivatalba egy bizonyos Elisha Gray a telefon ötletével.

Kiváló TED-talkjában Elizabeth Gilbert az etimológiát is helyreteszi: a géniusz eredeti jelentése egy „külső”, transzperszonális minőség volt. A zseni nem zseni, csak jó kapcsolatban van a Zsenivel.

Különösen izgalmas az inspirációval foglalkozni ma, a 21. században, amikor az fMRI készülékekkel ki tudjuk mutatni kreatív tudattalan működését. Egy derék olasz kutatócsoport bennhagyta az alanyt a mérőkészülékben egyszerű lustaságból, amikor kimentek dohányozni. Amikor visszajöttek, döbbenten látták, hogy az addig vizsgált bonyolult matek példák megoldásánál használt energiamennyiségnél 40%-kal többet vett fel az alany agya, amikor csak úgy bámészkodott, tűnődött, morfondírozott és álmodozott. Amit korábban „idle state”-nek hívtak, arról kiderült, hogy egyáltalán nem „üres járat”. Ma már értjük, hogy a tudattalan nem csak a traumák és a biciklizni tudásunk tárhelye, hanem egy részében magas fokozatú kreatív folyamatok is folynak.  Az inspiráció e kreatív tudattalan egyik legmagasabb szintű terméke lehet.

A tudomány-történeti anekdoták is megerősítik az inspiráció és a kreatív tudattalan összefüggését. Einstein „álmodozva”, e kreatív agyterületet használva futtatta híres „gondolatkísérleteit”, ahol játékosan elképzelte, hogyan látja a peronról egy hölgy, ha két villám egyszerre csap be egy vonatba – amely közben épp fénysebességgel halad. Tesla képzeletének e terében építette meg az első elektromos motort, majd futtatta 10 ezer órán át. Végül a kopásokat figyelembe véve építette meg a való világban a motort. Kekülé egy színes rajzos vízióban látta meg, amit később periódusos rendszer néven papírra vetett.

 Az inspirációval, mint a tudatos és a tudattalan elme integrált működési módjával tehát legalább e fenti három megközelítésben érdemes foglalkozni: transzperszonális kapcsolatként, belső részeink tükrében és az idegtudomány szintjén. Ha inspirációs elakadásunk van, akkor ezek szerint kell megvizsgáljuk, belső rendszerünkben hol van az elakadás.

Azért szeretek a praxisomban az elakadásokkal foglalkozni, mert rendre bebizonyosodik, hogy az elakadásinkban vannak az erőforrásaink. Elég, ha itt megint Michael példájára utalok, akinek, bár nem tudta, igazi inspirációs elakadása volt (tudat alatt). Nekem nagyon inspiráló, hogy megtalálhatjuk azt a helyet magukban, vagy magukon keresztül a transzperszonálisban, ahonnan jön számukra az inspiráció a mindennapi életünkbe, a művészetünkbe, a munkánkba.

Ha megtaláljuk az inspiráció hangját magunkban, és oda tudunk rá figyelni, akkor általa ki tudhatunk teljesedni. Az inspirációt blokkoló egó-részeket pedig gyakran nem félreállítani, hanem megszelídíteni és megszeretni kell.

 

Íme egy egyszerű ötlépéses gyakorlat, amit érdemes elvégeznünk, ha úgy érezzük, inspirációs elakadásunk van. Tegyük fel, nehezen ülünk le megírni egy anyagot, akár halogató taktikák indulnak be.

1.     Vizsgáljuk meg: hogyan érezzük magunkat miközben az elakadásban vagyunk? Milyen testi érzés párosul az elakadással?

2.     Ha lenne kiterjedése, színe, formája, hőmérséklete ennek az érzésnek, milyen lenne?

3.     Csukjuk be a szemünket, vegyünk egy nagy levegőt, fújjuk ki, majd ezt még kétszer, és tegyük fel a kérdést: mit üzen ez az ilyen színű/formájú/hőmérsékletű érzés nekem?

4.     Írjuk fel ezt az üzenetet. Dolgozzunk vele meditációban, elcsendesedés előtt tegyük fel magunknak a kérdést: honnan ismerős ez az üzenet? Honnan ismerős ez az érzés? Ki üzen nekem?

5.     Ha eljutottunk egy válaszig, amely esetleg megnevezi egy belső részünket, vagy egy korábbi élményünket, kezdjünk e korábbi énünkkel szeretetteli párbeszédet vele. Ölelgessük meg gondolatban, hiszen ő az elménk egy része, tehát végülis ő is mi vagyunk.

Neked honnan jön az inspiráció? Írd meg!

Balázs