A cikk eredetileg az Üzlet és Pszichológia 2018/12. számában jelent meg.
Szerzők: Dénes Fruzsina, Karafiáth Balázs, Király Emese, Rekecki Alíz
Ahogy a szülői szerepek és fókuszpontok is változtak az elmúlt évtizedekben, úgy a vezetői feladatok is. De sokszor erről mintha nem vennénk tudomást...
Szüleid idejében a szülő feladata: a gyermek kapjon enni, legyen ágya, esetleg tető a feje fölött.
Szülőként ma a feladatunk: figyeljünk a glutén-, szója-, tej-, tojásérzékenységre, az adalékanyagokra, a színező anyagokra, a cukormennyiségre, az elegendő zöldség és gyümölcs fogyasztására, az elegendő vízfogyasztásra, az idegrendszer megfelelő fejlődésére, esetleges szenzoros érzékenységre, a fejlesztés szükségességére, a tudatos iskolaválasztásra...
A múlt században vezetőként a feladatunk: termeljen pénzt a cég a részvényeseknek.
XXI. századi vezetőként a feladatunk: legyünk agilisabbak. Legyünk innovatívabbak. Bontsuk le a silókat. Dolgozzunk horizontálisan. Legyünk vonzóak a tehetséges munkavállalók számára. Legyen küldetésünk. Tartsuk meg a meglévő tehetségeket. Szeressenek nálunk dolgozni az emberek. Egyszerűsítsük a szervezeti felépítésünket. Legyen az ügyfél a középpontban. Növekedjünk úgy, hogy megtartjuk az értékeinket.
Új, az exponenciális technológiai fejlődés áthatotta világban élünk, ahol új vezetői képességekre van szükség a sikerhez. Az új képességek igazából elég régiek, ám még mindig nem az életünk természetes részei, ezért tudatosítanunk kell őket. Ez nem más, mint az önismeret, az önreflexió, a bizalom, a kísérletezés, a hibázni merés...
Huhh, ezek elsőre nagyon kockázatosnak hangzanak! Bizony, mert azok is. Az egónk számára egy nyilvános hibázás, sőt, ennek beismerése halálos veszélyt jelent. Brr! Borzongjuk bele együtt!
Biztonság vs. változás
Pedig tisztában kéne lennünk azzal, hogy ami megszületett, szükségképpen meg is hal. Ahogy az emberi test sejtjei is folyamatosan elpusztulnak, és helyükre újak születnek, úgy egy szervezet számára is az életben maradás kulcsa a folyamatos újjászületés. Ez a természetes folyamat viszont ellentmond a biztonság iránti alapvető igényünknek.
Talán ezért lehet az, hogy a haláltól félünk, pedig az élet sokkal félelmetesebb, hisz ha tetszik, ha nem, amíg élünk, nincs biztonság. Bármelyik pillanatban történhet bármi. Biztonságot keresünk, de valahol mélyen mindannyian tudjuk, hogy ez hiábavaló erőfeszítés.
Aki ezt képes elfogadni, és napról napra éli az élet kihívásait, bátorsággal, örömmel, az kevesebb félelemmel él, nyugodtabban és elégedettebben, mint az, aki a hibázástól/szégyentől/haláltól való félelmében a biztonságot, a kapaszkodókat keresi.
Hello a nem rend korában!
Üdvözlégy a nem rend korában. Üdvözlégy az exponenciális technológia világában. Milyen az exponenciális vezető, aki felér e világ kihívásaihoz? A nem rendre a válasz a nem tudás. Paradox módon a nem tudás elfogadása maga az új tudás.
Mit jelent ez az alapállás, ahonnan szemléljük ezt az új világot? Bátran és elfogulatlan kíváncsisággal szemlélni, és aztán dönteni, hogy melyik megközelítés szerint nyúlunk a helyzethez. Nem könnyű azonban itt időzni. Feszültséggel teli és kényelmetlen lehet, ha nem tudom azonnal a választ, ugyanakkor ki kell bírni, hogy ne válasszam azt gyorsan, amit megszoktam.
A világunk elég komplikált volt már a XX. században is. Ám míg a komplikált világban legalább egy jó megoldás tényleg létezik, addig a komplex, exponenciális környezetben a jó válaszokat nem lehet előre kinyomozni. Ez a különbség egy statikus és egy élő rendszer között. Egy autó komplikált szerkezet, ugyanakkor az egész a részek összege. Szétszedheti és összerakhatja egy szakértő anélkül, hogy bármi is változna.
Nem tudom, mit nem tudok
Egy élő szervezet esetében viszont, amilyen egy ember, egy vállalat vagy egy esőerdő, az egész több, mint a részek összege. Egy ilyen rendszer emergens, folyamatosan alakul. Okokat keresni lehet, az ok része az összefüggéseknek, de önkényes, így könnyen félrevihet. Ez már nem a „tudom, hogy mit nem tudok”, ez már a „nem tudom, hogy mit nem tudok” birodalma.
A megoldás sokszor valami új megalkotását jelenti. Ebben a környezetben utólag lehet jól megérteni a történéseket, a megoldáshoz pedig kísérletezni kell, majd jól értelmezni a válaszokat. Ideje „felébredni”, friss szemmel körülnézni, és akár új automatizmusokat létrehozni. Álljunk bele a nem rendbe, merjünk onnan ránézni a szituációra. Ideje felvállalni a nem tudást: „Nem tudom a választ, de éber vagyok, és kísérletezem, ha hibázom, hamar észreveszem és korrigálom.”
Ha az egyszerű megközelítés szerinti gondolkodást választjuk – hiszen eddig is így csináltuk, és működött –, ok-okozatokat, best practice-eket használunk, könnyen zuhanhatunk át a káoszba, ahol azonnali tűzoltásra van szükség. Ezzel szemben mit hoz nekünk, ha hajlandóak vagyunk megengedni magunknak, hogy időzzünk a nem rendben? Ha hagyunk időt, hogy valóban megkülönböztessük a szituációkat, felismerjük a komplex helyzeteket, és így is közelítsük meg őket?
Félelmetes és zavarba ejtő lehet, mert nem tudom, pontosan mi lesz. Próbálkozom, kísérletezem, nincs egzakt tervem. Ugyanakkor itt, ebben a proaktív kísérletezésben tudnak új dolgok születni, olyan új ötletek jelenhetnek meg a rendszerben, amelyekre nem is gondoltunk korábban. Új dolgokat tanulok magamról, másokról, a rendszerről. Ez az intuíció helye, amelynek fejlesztése új távlatokat nyithat meg egy vezető életében. Itt, ebben a gondolati működésben tud felbukkanni a purpose, a miért, a valódi cél, amiért a munkámat végzem. Ehhez viszont bátorság kell.
A jó vezető nem vakmerő, „csak” bátor
A bátorság és a vakmerőség között óriási a különbség. Az első felméri a lehetőségeit, tisztában van az erejével és a képességeivel, és azok szerint cselekszik. Az utóbbi nem mer szembenézni a félelmeivel, ezért inkább behunyt szemmel ugrik. A bátor vezető nem fél beismerni, ha tévedett vagy nem tud valamit. Mer változtatni, és mer benne élni a nem tudásban, ami minden változást követ. A nem tudásban nem cselekszik kényszerből, hanem éberen figyel, kivár.
Ebből az is következik, hogy az ilyen vezető átlátható módon vezet. Értjük, mi vezérli, merre tart, és azt is segíti, hogy mi, többiek lássuk, mi a dolgunk, hogy a célok teljesüljenek. Osztozik a sikeren, és velünk együtt elemzi a kudarcokat, hogy a lehető legtöbb tanulságot vonjuk le belőle. Szereti, amit csinál, akar vezetni, dönteni. Élvezi a napjait, de ha nem, azt sem takargatja. Elérhető, ha kell, és beleáll helyzetekbe, de ha minden rendben megy, hátrébb lép, hiszen rá nincs szükség, minden működik nélküle. Ehhez aztán tényleg jó nagy adag bátorság kell.
Az ilyen bátorság megszerzéséhez egyetlen út vezet: az önismeret, az önelfogadás és az ebből felépülő, minden külsőségtől független önbizalom. A bátor vezető együtt él a nem tudással, megfelelő módon használva azt. Az exponenciális vezető facilitálja a csapatot, megtalálja a módját annak, hogy az exponenciális kihívásokra válaszul az új tudás, az új képesség megjelenjen, és a folyamatos változásban erre építi fel megoldásait.
