Viewing entries in
Coaching
#meditáció #flow #éberség #drKarafiáth
„Az a helyzet, hogy egy percre sem hagyhatom ott a munkát. Nem tudnának nélkülözni, egyszerűen túl sok dolgom van!”
Nos, ez hatalmas tévedés! Azért tudom, mert egykor én is ugyanígy gondolkodtam, amikor még heti hét nap, napi 16 órát dolgoztam akkori startupommal. Némi szabadidőre mindenképp szükség van, e nélkül ugyanis könnyen kiéghetünk.
De hogyan engedjük el a munkát a vakáció idejére?
„Valami folyton megakadályoz benne, hogy olyan életet éljek, amilyet szeretnék.” – magyarázza Liza, a harmincas évei végén járó rendkívül sikeres és tehetséges UX designer.
„Például ma reggel is: le akartam menni az edzőterembe, de aztán hirtelen megint ott volt az a részem, ami csak azt duruzsolta, hogy inkább üljek le szépen, fussak át néhány e-mailt, esetleg nézzek még fel a facebookra is… meg hogy nem eszik olyan forrón a kását, pihenjek csak, nem kell összevissza ugrálni, ne csináljak semmit, az lesz a legjobb.”
Jaj ne… komolyan vissza kell mennünk egészen a gyerekkoromig, hogy ezt rendbe tegyük? Nem lehetne valahogy másképp?”
Gyakran hallok ilyen és ehhez hasonló mondatokat, ami most sincs másképp, mikor egy vezérigazgató hölgy kliensemmel ülök le, hogy megfelelő vezetői célokat állítsunk fel számára. Úgy érzi, hogy jóval többet hozhatna ki csapatából, így az ezt a célt meghiúsító akadályokat keressük, melyekről hamar ki is derül, hogy bizony mind gyermekkorában gyökereznek.
„Mikor énekelsz, csak vesd meg erősen a lábad és engedd, hogy átjárjon a szabadság bizsergető érzése. Add át magad az élvezetnek! Ez egy buli!” – ez a kliensem, Vivien belső énekesnőjének hangja, akivel az ülésünkön kapcsolatba léptünk.
„Nincs időm hülye ötletekre! A fenébe is! Ne csak dumálj, csinálj is valamit! Vagy talán nem vagyok elég világos?”
Bemutatom Thomast. Ilyen az, amikor saját vállalkozása alkalmazottaival beszél.
Első ülésünk után megnyitjuk Thomas belső hangjainak repertoárját és megismerjük Komor Thomast, aki meglehetősen bánja az efféle kirohanásokat. De hiába, Komor Thomas ugyanis képtelen rá, hogy megfékezze...
„Ő a részem volt és én is az övé. Képtelen vagyok elengedni. Ő erősebb volt… de aztán hirtelen nekem kellett erősnek lennem. 9 hétig volt a halálos ágyán. Még mindig az orromban érzem a kórházszagot.”
Michelle 7 éve vesztette el ikertestvérét, aki három évet töltött bénultan egy szörnyű autóbaleset következtében. Michelle a munkáját is veszni hagyta, hogy gondozhassa és még ennyi év után sem talált..
„Szóval már néhány ülés után nem kell ezektől a fájdalmaktól szenvednem - soha többet?”
Justin egy jól menő reklámügynökség művészeti vezetője, ám egyfajta szeparációs szorongástól szenved: valahányszor a munkára kiszabott határidő közelít és neki le kéne adnia az adott feladatot, bénító szorongás lesz úrrá rajta.
Épp ezért őszinte csodálkozással fogadja...
„A férjem vagy megbolondul, vagy elválik tőlem vagy mindkettő. És hogy őszinte legyek, meg tudom érteni. Megállás nélkül vegzálom. Egyszerűen elviselhetetlen vagyok, de tényleg.
“De tudod mit? Én már csak ilyen vagyok. Felteszem épp elég nagy baj, de ez van. A férjemnek sincs...
- És hogy megy az üzlet?
- Jól. Csak úgy hasítunk.
- Igazán? Mit értesz ez alatt?
- Hm.. például mostanában jórészt időben fizetjük ki a számlákat.
Zachary izgatottan mesél új...
Mikor oldott meg bármit is, ha csak úgy „beszéltünk egy problémáról”? Talán 10-ből 1-szer?
Férfiak, figyelem! Ha úgy érzitek, hogy nem jutottatok előrébb az egyszerű beszélgetéssel, akkor miért nem hagyjátok végre abba és fókuszáltok inkább arra, hogyan oldhatnátok meg a problémáitokat.
Három fontos dolgot kell tudni ezzel kapcsolatban:
„Énnekem kellett volna megmentenem apámat!”
Épp most ismerkedhettünk meg Mr. Bűntudattal. Bűntudat az, aki John-t hibáztatja nap, mint nap, amiért nem volt képes megmenteni édesapját. Pedig az orvosok megmondták John családjának, hogy a hatodik szívroham után már nincs mit tenni, és ezen a 11 éves kis John sem változtathatott.
Mégis, a fekete köpenyes Bűntudat, aki John személyiségének egyik része, folyamatosan egy olyan bűnért ostorozza, melyet el sem követett.
„Soha nem voltam szingli egész felnőttkoromban! Soha, még egy napra sem!” – meséli új kliensem, Juliet. Azt mondja, egyik elsőszámú célja az üléseink során, hogy „végre összegyűjtse minden akaraterejét és véget vessen három éves kapcsolatának.”
„Én vagyok a barátom fontossági listájának...
„Pont olyan vagyok, mint az anyám! Otthon mindenben lekorlátozom a lányom, szinte megfojtom vele, a férjemet meg az őrületbe kergetem az örökös zsörtölődésemmel. A munkahelyemen az elmúlt évben kétszer is előléptettek, mégis úgy érzem, mintha egy hazug szemfényvesztő lennék, éjjelente pedig szörnyű álmok gyötörnek arról, hogy valakit halálra fojtogatok.”
„Kikészít a főnököm! Tegnap is csak úgy berontott az irodámba ahogy szokott, éppen egy konferenciahívás kellős közepén és üvöltözve osztogatta nekem az utasításokat, hogy márpedig ő jobb eladási számokat akar. Mindezt egy rekord negyedév után!”
Ez volt John válasza, mikor megkérdeztem „Mi az, ami igazán zavarja?”
„De én imádom az új kihívásokat! Tudnom kell, hogy képes vagyok őt az ujjaim köré csavarni” – vallja be Veronika, a szórakoztatóipar sikeres vállalkozója, miközben épp rajongása új tárgyáról mesél. Nagyon izgatja, hogy talán ez lesz Az Igazi!...
„A házasság annyira, de annyira unalmas! Hát nem emlékszel a vadászat izgalmára? Ahány este, annyi új lány. Minden hódítás más. Idézd csak fel a különböző illatokat… azt a sok izgalmas egyéniséget… az érzést, hogy teljesítetted a kihívást! Hiszen mindig imádtál újabb és újabb házban ébredni reggelente, Te voltál a világ királya! Sosem tudtunk betelni vele!” – duruzsolta Augustus kliensem, Péter fülébe...
Juliette egy fülledt dzsungelben találja magát. A lábainál halott katonák hevernek.
Juliette most férfi, aki egy kegyetlen rajtaütést követően osztaga főhadnyagyaként azzal szembesül, hogy képtelen volt megvédeni bajtársait. A felismeréstől sújtva, megsemmisülten ereszkedik térdre, miközben bűntudat, szégyen és félelem kínozza.
Juliette egy előző életében jár...
Izabella látta, ahogy anyja ütésre emeli kezét, majd érkezett is az első pofon. Nem először fordult elő, hogy kezelt emelt saját, keservesen síró gyermekére - ez alkalommal azonban, volt aki közbeavatkozzon. Isabelle maga vetett véget a verésnek, megmentve az amúgy teljesen védtelen kislányt...
Suzanne ismét érezte a Félelmet, amint a hatalmas, rideg sziklák egyre csak közeledtek. Megint rémálmában volt, ahol a meteorok egyenesen felé tartottak, ő pedig mozdulni sem tudott a félelemtől, mely csontjáig hatolt.
Csakhogy ez alkalommal ez egy éber álom volt...
